Oldalak

kedd

Minden idők legnagyobb környezeti katasztófája

Károly herceg „minden idők legnagyobb környezeti katasztrófájának” nevezte, míg a mezőgazdasági nagyhatalmak, mint a Monsanto esküsznek arra, hogy emberi fogyasztásra is alkalmasak, és a környezetnek is jót tesznek. A génmódosítások körül mindig is viták voltak, a világon mindenhol: Írországtól és az Uniótól az USA-n keresztül Afrikáig és Japánig, számos tiltás, törvény és megjelölés bonyolítja a témát. A Kitekintő összefoglalója következik
Írország tiltja a GMO-k termesztését
Írország nemrégiben tiltotta be bármilyen típusú, genetikailag módosított alapanyag előállítását, emellett pedig lehetővé tette a GMO-mentes címke használatát az olyan hústermékeken, tojásokon, tejtermékeken és halakon, melyek előállításához nem használtak génmódosított növényeket. A két kormányzó párt aláírta a megállapodást, miszerint Írországot GMO-mentes övezetnek nyilvánítják. Ez jó hír az amerikai GMO-ellenzőknek, mivel nagy mennyiségben importálnak ír tejterméket, a sajtkészítéshez sokszor Írországból szállítanak kazeint az Államokba.
Egyiptom tiltja a GMO-k import/exportját
Egy olyan lépéssel, mely a világkereskedelmet legalább annyira befolyásolja, mint a mezőgazdaságot, Egyiptom betiltotta a génmódosított termékek importját és exportját. Ez azt jelenti, hogy semmi sem mehet be – tehát nem importálhatnak olyan országból, ahol génmódosított növényeket termesztenek, és semmi sem mehet ki – így ők sem termeszthetnek. Ezzel mozgásba hozták az agropolitikai rendszert, mivel hatással voltak a legtöbb olyan országra, ahol az export nagy része mezőgazdasági termékekből áll.
Például „egy GMO-t elutasító politika nem okoz nehézségeket a napraforgó olaj esetében, de komolyan befolyásolhatja a szójaolaj kereskedelmét” egy európai kereskedő szerint. „Ez azt jelentené, hogy szójaolajat csak Brazíliából lehetne beszállítani, az USA-ból és Argentínából nem.” Ez a három ország a világ három legnagyobb termelője, így Egyiptom kettőjüket rögtön ki is zárja, már csak az a kérdés, hogy a tiltás eredményezheti-e azt, hogy más országokban is elgondolkodjanak a génmódosításoktól mentes mezőgazdaságon.
Japán nemet mond a GMO-kra
Habár Japán rengeteg élelmiszert importál olyan országokból, ahol még mindig termesztenek genetikailag módosított növényeket – Ausztráliából, az Államokból és Kanadából, csak hogy néhányat említsünk – rendületlenül elutasítják a GMO fogyasztását. A Japánba érkező szója és a kukorica (a két, leggyakrabban módosított növény) nagy részét gondosan átvizsgálják költséges módszerekkel, melyekkel még a nyomokban előforduló összetevőket is ki lehet mutatni, de ez nem fedi le az összeset. Keisuke Amagasa, a tokiói No! GMO kampánytól összefoglalta: Japán nem termel génmódosított gabonát. Mégis, mivel importál módosított repcét Kanadából, a szennyeződés már megtörtént, és sokkal gyorsabban terjed, mint azt bárki elképzelné. Az ominózus kanadai precedensből kiindulva, ha a módosított gabonát már termesztették, szinte lehetetlen különválasztani a módosítatlantól, és a tiszta, nem GMO fajtákat nagyon nehéz lesz távol tartani a szennyeződéstől.
Franciaország elkezdte a GMO-mentes címkézést
Jelenleg nincs olyan szabályozás Európában, ami alapján el lehetne dönteni, hogy mi számít GMO-mentesnek, habár azoknak a termékeknek, melyekben 0,9%-nál magasabb a GMO tartalom, a csomagolásán ezt fel kell tüntetni. Ezt az állatok esetében azonban már nem alkalmazzák, így a húsokat és a tejtermékeket nem kell megkülönböztetni, akár GMO-val etették, akár nem.
Franciaországban a Biotechnológiai Bizottság megpróbálja tisztába tenni a dolgokat, és amikor a GMO címkézésre kerül a sor várhatóan 2010 második felében, valószínűleg a nemrég kiadott javaslataik bekerülnek az erről szóló törvénybe. A javaslatok többek között tartalmazzák a 0,1 %-os génmódosított tartalomról szóló határérték bevezetését a növényekben és a takarmányban, valamint egy minimális távolság kijelölését a hagyományos és a módosított növényeket termesztő földek között (habár a távolságot nem határozták meg).
A módosított cirok Afrikába készül
Az egyre növekvő ellenszenv ellenére a génmódosított élelmiszerek még mindig találnak helyet a maguk számára. Dél-Afrikában a kormány engedélyt adott a genetikailag módosított cirok próbatermesztésére többek között a Bill és Melinda Gates alapítvány és a DuPont áldásával. Az érvelés a következő: hiába a cirok az egyike azon növényeknek, melyek száraz körülmények között is jól nőnek, a legtöbb fontos tápanyagot nem tartalmazza, és proteinemészthetősége is alacsony, ezért a módosításokkal több tápanyag „betétele” lesz lehetséges. Az ellenzők szerint a génmódosított növények elterjesztése Afrika legfontosabb őshonos gabonáit veszélyeztetheti.
Kína támogatja az élelmiszerellátás biztonságának érdekében
Kína kormánya két genetikailag módosított rizsfajtát nyilvánított biztonságosnak, tehát nagy lépést tett a biotechnológia használatának elterjesztése felé, hogy az ázsiaiak milliárdjainak biztosíthassák az alapvető gabonamennyiséget.
A Wall Street Journalnak tett írásos nyilatkozatában a kínai mezőgazdasági minisztérium hétfőn kijelentette, hogy a szükséges biztonsági engedélyeket kiadták a hazai fejlesztésű genetikailag módosított rizs és gabona fajták számára az egyéves procedúra után, mialatt próbatermesztéseket és környezeti teszteket végeztek velük. Még további engedélyekre van szükség a kereskedelmi méretű termesztéshez, és az ipar képviselői szerint ez még további két-három évbe is beletelhet.
A külföldi, GMO-val foglalkozó cégek üdvözölték a hírt. „Jó hír, mivel így a biotechnológia elterjedhet a mezőgazdaságban is Kínában” mondta Andrew McConwille, a Syngenta szingapúri bázisának vezetője.
Kína a vezető a rizs termelésében és fogyasztásában is, tehát a módosított fajták alkalmazása megváltoztathatja a globális felhasználás jelenlegi sémáját is. Az elterjedt használatuk valószínűleg bonyolítaná a kereskedelmet az olyan országokkal, ahol korlátozva van a módosított élelmiszerek behozatala.
Másrészről az USA sürgeti Kína elfogadási folyamatát.
A kínai tisztviselőket kevésbé korlátozta a közvélemény a biotechnológia néha ellentmondásos használata miatt, mint más országok hivatalnokait. A kormány már régóta támogatja a mezőgazdasági biotechnológiai kutatásokat, hogy az ország továbbra is önellátó maradhasson a főbb gabonák terén.
„Ez egy fontos eredmény, egy önálló szellemi tulajdon, mellyel az országunk járul hozzá a génmódosítás technológiájához, és mindemellett jó alapot nyújt a kereskedelmi termeléshez” mondta a mezőgazdasági miniszter.
Génmódosított gabona, gyapjú és szójatermelés létezik az Egyesült Államokban, Kanadában, Argentínában és más országokban, de génmódosított rizst nagy léptékben még sehol se termesztettek. A legtöbb gabona, melyet ma alkalmaznak, a kínai fejlesztést is beleértve, ellenáll a kártevőknek és a gyomirtószereknek.
Az újabb fejlesztések célja a fogyasztók által is érzékelhető előnyök elérése volt. A fülöp-szigeteki Nemzetközi Rizs-Kutató Központ az úgynevezett arany rizs előállításán dolgozik, mely A vitamint tartalmaz.
Az EU véleménye változóban
Az Európai Bizottság hétfőn elfogadta a svájci Syngenta vállalat MIR604 típusú génmódosított kukoricafajtáját, és ennek hatásaként akár a szója takarmányozási célú importja is újrakezdődhet. Az import az Egyesült Államokból idén nyár óta szünetel, amikor több, mint 200 ezer tonna behozatalát utasították el nem engedélyezett GMO tartalom miatt.
Eddig az Unióban zéró-tolerancia volt a jogosítatlan GMO-kkal szemben. Az elfogadás folyamata lassú volt közbiztonsági megfontolások miatt, és politikai feszültséget gerjesztett.
A Bizottság nyilatkozatban jelentette be, hogy elfogadták a Syngenta génmódosított kukoricájának alkalmazását élelmiszerekben és takarmányokban egyaránt. „A MIR604 pozitív biztonsági értékelést kapott az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivataltól, és keresztülment az EU által felállított összes engedélyeztetési procedúrán.”
Az engedély rövid távon megoldhatja az állattartók gondjait a megfizethető növényi proteinek beszerzésével, mondta Alexander Doering, az Európai Takarmánygyártók Egyesületének vezetője. „Az import újraindulását várjuk. Valószínűleg az Észak-Amerikából származó szója és kukorica termékek is legálisak lesznek ezentúl az EU területén.” Mégis, véleménye szerint az EU zéró-toleranciája miatt még mindig a jogi bizonytalanság a jellemző.
Az engedélykérelem azután jutott a Bizottság elé, hogy az élelmiszerekkel foglalkozó bizottság nem jutott dűlőre az ügyben.
Az USA betiltotta a GMO-kat Missouriban, egy nemzeti vadrezervátumban
Míg az USA híres arról, hogy kimarad az egyre gyakoribb GMO-tiltásokból, néhány kisebb lépés történt a GMO-mentesség lobbiban. Egy szövetségi határozat szerint Missouriban az Egyesült Államok hal és vadállománya megőrzésének érdekében nem szabad genetikailag módosított gabonákat termeszteni nemzeti vadrezervátumokban. Talán ez nem hangzik komoly eredménynek, de a határozat eredményeképp 37 szerződés módosított szójabab és kukorica termesztéséről törölve lett.
Vezethet-e ez szélesebb körű akcióhoz? A Whole Foods Market a közeljövőben tervezi a GMO betiltását, vagyis saját termékeinek GMO-mentességét független mérőszervezettel ellenőrizteti – ki lesz a következő? TUKACS LÍVIA kitekintő





Ellenség ül a nyakunkon - Kőrösi Imre a Hírháttér TV-ben (valami azt súgja, ez sem sokáig lesz a jutubon...)

Ki Dr. Kőrösi Imre
mdf tag, 2007, december 9 - 06:44 Országos politikáról
Dr. Kőrösi Imre -

Született: Kecskeméten 1946.

Édesapja születése előtt a háborús események kapcsán elhunyt. Apai ágon tisztviselői származású, anyai ágon paraszt (kulák).

Általános iskoláit Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Fehérvárcsurgón végezte, érettségi vizsgát 1964-ben a Katona József Gimnáziumban tett.
Gyermekeink, a Család és a Haza minden előtt!

Fiatalon, atlétaként többszörös középiskolai megyei bajnok, súlyemelőként országos ifjúsági válogatott kerettag. Sakkozóként háromszoros középiskolás országos csapatbajnok és egyéni versenyzőként szintén országos ifjúsági válogatott kerettag.

Családja nehéz anyagi helyzete miatt nappali egyetemi felvételijét nem követte egyetemi tanulmány, mert munkába kellett állnia. 1964-1979 között földhivatali dolgozó, különböző beosztásokban. Előadó, majd megyei földhivatalnál főelőadó.

1978-ban Szegeden, a József Attila tudományegyetemen, szerez jogi diplomát, utána járási és városi földhivatalnál csoportvezető, majd hivatalvezető helyettes. 1986-tól egyéni gazdálkodó.

1970-ben a dolgozók kezdeményezésére megyei szakszervezeti titkárrá választják és ugyanebben az évben lép be az MSZMP tagjai közé, ahonnan élesedő kritikai nézetei miatt 1985-ben kizárják.

1989-ben csatlakozik az MDF-hez, ahol rendkívül gyors karriert fut be. Országos választmányi taggá és parlamenti képviselővé választják. 1990. áprilisától '94. áprilisáig parlamenti képviselő. 1991. tavaszán a Gazdakörök Országos Szövetsége elnöke.

1991. tavaszán az MDF frakció elnökségi tagjává választják. Erős kritikai megnyilatkozásai ellenére is rendkívül népszerű a Parlamentben és a polgárok között, ám az 1991. nyarán kezdeményezésével létrejövő "Monopoly csoport" miatt, - amely a szervezett bűnözés visszaszorítására törekszik - megpróbálják semlegesíteni. Antall József, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkárságát ajánlja fel, amelyet nem vállal el.

1991-ben megismerkedik Kozenkai Jenővel, az Aerocaritas elnökével. Miután egy párizsi út során rájönnek, hogy mindkettőjük nagyapja Obéba, egykor magyar, ma román kis faluban élt a XX. század elején, egyikük állomásfőnökként, a másik hentesként, és jövendő unokáik egészségére koccintgattak, életre szóló barátság szövődik köztük. A Notre-Dame-ban, Jean d'Arc szentélyénél testvéri fogadalmat tesznek! Míg élnek támogatják egymást, és közösen harcolnak a minden polgár számára élhető életet biztosító Magyarországért.

1992. őszén a Magyar Agrárkamara egyhangúlag elnökévé választja. Jövőbe mutató agrárprogramot készít, amelyet mind a hat parlamenti párt és valamennyi érdekvédelmi szervezet elfogad, de az MDF országos gyűlése elutasít. Antall József miniszterelnök ezt követően is többször ajánl kormánytagságot neki, szóban és írásban is, azonban az ajánlatok soha nem realizálódnak.

1992. őszén parlamenti bizottság felállítását kezdeményezi a korrupció visszaszorítására, és privatizációs bizottságét. Ugyancsak kezdeményezése alapján jött létre 1993. tavaszán a parlament mezőgazdasági bizottsága, amelyben azonban a személyi összetétel miatt szerepet nem vállalt.

Parlamenti felszólalásban jelzi, hogy az országrontó döntések miatt rövidesen 100.- Ft lesz a kenyér kilója. Kijelentése óriási felzúdulást és tiltakozást vált ki képviselőtársaiból!

Az 1993. április 27-én benyújtott interpellációja miatt, amely a "Nemzetrontó privatizáció" felelősségének felvetésére irányult, s amelyet a rendőrségi és önkormányzati bizottság tagjaként tett, felfigyelve a korrupció behatolására a parlamenti képviselők, az államigazgatás, az igazságszolgáltatás, valamint a bank-rendszerébe, azonnali hatállyal kizárják az MDF-ből!

A hátralévő egy évben ezután független képviselőként dolgozik. Interpellál az AUTÓKER privatizációja és az olajkorrupció miatt is, ezért egy ideig családja 24 órás védelemben részesül.
Közszereplései és korrupcióellenes munkássága a magyar politikai elit haragját váltja ki! Ebben az ügyben teljes az összhang a kormánypártok és ellenzék között. Tekintélye és népszerűsége miatt, de főleg azért, mert folyamatosan számon tartja, hogy melyik képviselő miként gyarapítja vagyonát a Köz rovására, nem merik választott tisztségviselői pozíciójából visszahívni, sőt nem akadályozzák meg, hogy 1994. decemberében a Magyar Agrármunkaadók Szövetsége elnökévé válasszák.

Ezt a pozíciót azóta kétszeres újraválasztással megőrizte és a Magyar Érdekegyeztető Tanácsban is érdekvédő tevékenységet fejt ki!

1994-et követően nem kíván a politika zsoldos képviselőinek soraiba lépni és közírói tevékenységbe kezd. Első könyvét a Piszkos Pénzt , Valencsik Ferenccel közösen írja és láthatóvá teszi a szervezett bűnözés, a korrupció, a politika és az igazságszolgáltatás teljes összefonódását. A televízióban, valamint a Rádió Vasárnapi Újság műsorában közzétett gondolataiból szintén könyv íródik, Vörös milliárdosok címmel, s e könyv komoly társadalmi visszhangot vált ki.

Könyvei: A lóvá tett ország 2001, Narancsszüret a magyar ugaron 2001, Így ítélkeztek ti! 2001. A könyvek több kiadásban, sok ezer példányban keltek el!

2002-ben és 2003-ban három riportkönyv nyilatkozó társszerzője: az Ellopott rendszerváltozás , Rendszerváltó miniszterelnökök pórázon , valamint az Országrontók című könyveknél.

2003. október 6-ától a lakásmaffia áldozataival érzett szolidaritásból éhségsztrájkot folytat 51 napon át. Életét intenzív kórházi kezelés menti meg!

2003. nyarától rendszeresen publikál a Magyar Világ nemzeti hetilapban, amely újság időközben a nemzeti újságírás meghatározó lapjává nőtte ki magát. 2005. januárjáig sikeres műsort vezet a Budapest Tévében, azonban egyes pártok kérésére, műsorát a Tv megszünteti.

Folyamatosan keresi a kiutat abból a mély erkölcsi és anyagi válságból, amelybe honfitársait, Hazáját, Kádár halála után a kádártanítványok és az ő fiaik sodorták.

2005. karácsonya előtt jelent meg tollából a Sárga veszedelem című könyv, amely leleplezi a terjeszkedő kínai maffia és zsoldos "nagyuraink" bűnös összefonódását, hol a Haza már nem számít, csak a pénz, a pénz a pénz!

2005. november 28-án az elkötelezetten katolikus Kőrösi Imre, zsidó barátjával Dr. Tímár Györggyel és az ateistának nevelt Kozenkai Jenővel, - összefogásban polgárokkal és polgármesterekkel, - pártot alapítanak:

Polgárok és Polgármesterek Szövetsége az Élhető Magyarországért, néven !

Rendszert váltani jöttünk, nem résztvevőnek fogalmazza , mert nem az a kérdés, hogy jobbra szavazunk vagy balra, ugyanis kérdés sincs! Csak állítás! Az elmúlt 16 évben parlamenti diktatúrát létrehozó, rendszerváltás helyett vagyont váltó politikai elitnek mennie kell!

Dr. Kőrösi Imre 8 gyermek édesapja! Minden cselekedetét honfitársai és Hazája sorsa, a magyar gyermekek jobb jövője iránti aggodalom vezérli! Lelke erős, szíve forró, feje hideg, keze tiszta! "Gyermekeink, a Család és a Haza minden előtt" írja felül Kölcseyt, a Párt jelmondatában!

Egyszer azt mondta barátjának Kozenkai Jenőnek: - Te Jenő, mit gondolsz, mégis miért szidnak mostanában engem annyian? A válasz így szólt: - Bizonyára már megint valami hasznosat cselekedtél a Haza javára!

Dr. Kőrösi Imre vagyontalan! Bankbetétje nincs. Háza, lakása nincs. Albérletben lakik, osztozik milliók sorsában! De mégis vannak kincsei! Hét fia és egy lánya, a munkássága nyomán megváltozó Közélet! Ennél nagyobb gazdagságra nem tart igényt! A Sors különös kegyéből lehetőséget, képességet és erőt kapott, hogy a Haza sorsán jobbítson!

Ahogy ismerjük, hátralévő életében is élni fog a lehetőséggel! mdf.hu

Körösi Ur videói.Kérem, ha ismer olyant, ami nincs itt, kuldje a linkjét! köszönöm!